A DDC 100 tonna cementet ajánlott az árvízkárosultaknak |
| 2010. június 30. szerda | |
![]() A Duna-Dráva Cement Kft. fontosnak érezte, hogy hozzájáruljon az árvíz utáni újjáépítéshez, ezért rendkívüli támogatási keretet határozott meg erre a célra. A vállalat a teljes keretét, azaz 100 tonna cementet, a gyáriparosok szövetségének összefogásához csatlakozva ajánlotta fel a károsult épületek, utak, műtárgyak helyreállításának céljára. A Duna-Dráva Cement Kft. együtt érez a katasztrófa által sújtott területeken élőkkel, hiszen hagyományosan fontosnak tekinti a kistelepülések támogatását, társadalmi felelősségvállalási programjaink keretében is erre törekszik a gyárai környezetében élő közösségek érdekében. A vállalat fontosnak érezte, hogy lehetőségeihez mérten, támogassa az árvíz utáni újjáépítést, ezért az árvízi helyreállításra szánt hozzájárulását a Munkaadók és Gyáriparosok Szövetsége (MGYOSZ) által indított összefogás keretében ajánlotta fel a rászorulóknak. Mint arról a Szövetség felhívása hírt adott, Futó Péter, az MGYOSZ elnöke, összesen 15 millió forint értékben, három felajánlás tett a kezdeményezés elindításakor: 5 millió forintot ajánlott Szövetség, újabb 5 milliót a Futureal cégcsoport, és további 5 milliót a Futó család nevében. |









