Romániában 30 százalékkal szűkül idén a cementpiac |
| 2009. szeptember 29. kedd | |
![]() Az idei első félévben a cementeladás 31 százalékkal csökkent Romániában. Január és június között 3,59 millió tonna építőanyagot sikerült eladniuk a gyártóknak a tavalyi esztendő hasonló időszakában jegyzett 5,2 millió tonnához képest. A cementgyártás is 28,8 százalékkal csökkent az első félévben, miután tavaly még hat százalékos növekedést regisztráltak. 2008-ban összesen 10,7 millió tonna cementet állítottak elő a korábbi 10,06 tonnához képest. A romániai cementpiacot három nagy nemzetközi cég uralja: a németországi HeidelbergCement, a svájci Holcim és a francia Lafarge. A Mediafax hírügynökség által megkérdezett három vállalat vezetői szerint a 2010-es év eredményei nagymértékben a kormányzati megrendelésektől függnek, vagyis attól, hogy mennyi pénzt sikerül költenie a román kormánynak a nagy infrastrukturális beruházásokra. Romániában jelenleg csak néhány tucatnyi kilométer autópálya létezik. A 415 kilométer hosszúra tervezett észak-erdélyi autópályát például immár öt éve építi az amerikai Bechtel, de csak nagyon lassú ütemben haladnak a munkálatok. A vállalat a hét elején jelentette be, hogy megépült a Torda (Turda) és Gyalu (Gilau) között terjedő szakasz 80 százaléka, így nagy valószínűség szerint év végéig elkészül a 42 kilométer hosszú autópálya-szakasz. Forrás: MTI
|









