Szerződés az M7-esről, folytatás az M3-ason |
|
|
|
| 2001. március 19. hétfő | |
![]() Az M7-es autópálya Budapestről a Balatonig vezető jobb oldali útpályájának felújításáról a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. és a kivitelező Vegyépszer-Betonút Konzorcium képviselői várhatóan ma írják alá a szerződést. Miután elhárultak az akadályok a több mint két hónapja húzódó aláírás elől, a kivitelező konzorcium hivatalosan is elkezdheti a beruházást. MTI - jelentés
Bakonyi István, az NA Rt. kapcsolati igazgatója korábban azt nyilatkozta: a szerződés aláírása azért halasztódott hónapokig, mert a felek között kiélezett ártárgyalások folytak a 35-40 milliárd forintra becsült beruházásról, továbbá a kivitelező konzorciumnak több tucat térségbeli alvállalkozóval is egyeztetnie kellett. Az M3-as autópálya Füzesabony-Polgár közötti 61,5 kilométeres szakaszának teljes hosszán a földtöltés építésével folytatódnak ma az idei munkálatok - mondta Turgyán Tamás, a Magyar Autópálya-építő Konzorcium szóvivője. Hozzátette: először a 30 centiméter vastag homokos kavicsréteget fektetik le, majd várhatóan májusban elkezdik a kétszer 15 centiméter vastag soványbeton felhordását. Emlékeztetett arra: a teljes szakaszon egyszerre folyik a munka, átadása is egy időben történik meg: 2002 novemberében. |










