2010. szeptember 03., péntek, Hilda
Nem csak magasságával csúcstartó a világ legmagasabb épülete
2010. január 07. csütörtök

A világ legmagasabb épülete, a 828 méter magas Burdzs Kalifa felhőkarcoló nemcsak magasságával, hanem számtalan építészeti újítása és a felhasznált technológiák miatt is egyedülálló.

Az épület fő tartószerkezetét 45 ezer köbméter vasbeton alkotja, amely 192 darab 50 méter mélyre ásott másfél méter átmérőjű és 43 méter hosszú pilléren nyugszik. A felhőkarcoló teljes szerkezetéhez 330 ezer köbméter betont és 39 ezer tonna betonacélt használnak fel, 22 millió munkaóra alatt.

Az egyre magasabbra növő épületnél egyre nagyobb nehézséget jelentett a beton megfelelő magasságra való pumpálása. Az eddigi rekordot egy olasz vízerőmű építése tartotta, ahol a betont 532 méter magasra pumpálták. A Burdzs Kalifa építésénél a betont egészen a 156. emeletig, azaz 606 méteres magasságba juttatták, a felsőbb emeleteknél viszont már könnyebb acélszerkezeteket használtak.

A munkálatokat hátráltatta a forró, napközben akár 50 Celsius-fokot is meghaladó sivatagi éghajlat, ezért a betonba jeget adagoltak, illetve a keverék bedolgozását is főként éjjel végezték. Az épületben különböző minőségű betonokat használtak, az alapnak a talajvizet is ki kell bírnia, miközben az épület saját súlya kihívást jelentett a megfelelő arányok kiválasztásában.

A felhőkarcoló alaprajzát a pókliliom (Hymenocallis) ihlette, amelynek egyszerűsített változata iszlám építészeti motívum. A három ág egy központi mag köré összpontosul, amelyek az alaptól felfelé haladva spirálisan csökkennek.

A csillogó borításhoz 142 ezer négyzetméternyi alumíniumot és rozsdamentes fém tartószerkezeteket használtak. A külső burkolathoz 26 ezer üvegtáblát használtak, amelyeket több mint 300 kínai szakember segítségével szereltek fel.

A Burdzs Kalifa 27 terasszal és a legfelső emeleten egy Y-alakú teremmel rendelkezik, ahonnan tökéletes kilátás nyílik a Perzsa-öbölre. Az épület legmagasabb pontján másfél méteres lehet a kilengés. Az emeletek közötti közlekedésről 57 lift gondoskodik, amelyek közül a leggyorsabbak másodpercenként 10 méteres sebességgel viszik az utasokat.
A felhőkarcolóban egyszerre 25 ezer ember tartózkodhat, akik tűz vagy más veszély esetén a 35 emeletenként elhelyezett, túlnyomásos, légkondicionált óvóhelyeken húzhatják meg magukat.

A felhőkarcolót burkoló 24.830 tükröző üveg takarítását 12 emelővel összesen 36 munkás végzi, akik szappanos vizet használva három hónap alatt végeznek a szerkezet külső takarításával.

A megaberuházás a felhőkarcoló mellett az azt övező 500 hektáros terület fejlesztését is magában foglalja, ami a tervezők reményei szerint új üzleti és lakóközpontot alkothat a meglehetősen szétszabdalt Dubajban. A Burdzs Kalifát tucatnyi kisebb felhőkarcoló veszi körül, és a közelben van a Közel-Kelet legnagyobb bevásárlóközpontja is.

A teljes beruházás a most átadott toronnyal együtt a fejlesztő Emaar Properties szerint 20 milliárd dollárba (3,7 billió forintba), a torony építésének költsége önmagában 1,5 milliárd dollárba (279 milliárd forintba) került.

Metropol

 

Stadionépítésen felborult óriásdaru (172m) tragédiája



Get the Flash Player to see this player.

Cimkék