Az emelt tét nyert: 2012 végére kész az M0-ás |
| 2009. december 23. szerda | |
![]() Az M0 útgyűrű déli szektorának M6 autópálya és 51. sz. főút közötti szakasz bővítésére kiírt közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő 2009. augusztus 19-én a Porr Építési Kft.-t hirdette ki nyertesnek, majd 2009. október 26-án az A-Híd Építő Zrt. vezette M-0 déli ág II. Konzorciumot - jelentette be a NIF Zrt. ma. A NIF Zrt. második döntése ellen a Porr Építési Kft. nyújtott be jogorvoslati kérelmet a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz és a szerződéskötés felfüggesztésre került. A KDB a kérelmi elemek többségét elutasította, azonban megsemmisítette a NIF Zrt. eljárást lezáró döntését, azzal, hogy hiánypótlási felhívás küldési kötelezettséget írt elő a korábban nyertesként kihirdetett M-0 déli ág II. Konzorcium ajánlattevő részére két igazolással kapcsolatban. Az egyik esetben a becsatolt idegen nyelvű irat fordítását nem fogadta el hiteles fordításnak, a másik esetben eszközökkel kapcsolatos nyilatkozat hiányosságát állapította meg. Az M-0 Déli ág II. Konzorcium ajánlati biztosítékával kapcsolatban a Döntőbizottság a NIF Zrt. álláspontjával megegyezően megállapította, hogy az megfelelő volt. A Döntőbizottság ismételten megállapította a Porr Építési Kft. ajánlatának érvénytelenségét. Mint azt a NIF sajtóközleményében írják, az ajánlatok ismételt elbírálását követően – a Közbeszerzési Döntőbizottság 2009. december 8-án kelt határozatának megfelelően – 2009. december 23-én hirdettünk eredményt. Az M0 útgyűrű déli szektorának M6 autópálya és 51. sz. főút közötti szakasz bővítésére kiírt közbeszerzési eljárás nyertese az M-0 déli ág II. Konzorcium (vezető: A-HÍD Építő Zrt., tagok: KÖZGÉP Zrt., STRABAG-MML Kft., MAGYAR Aszfalt Kft., COLAS Hungária Kft.) lett, nettó ajánlati ára 34 870 000 003,- Ft (ahogyan azt korábban már megírtuk, a kifogásokkal élő Porr nettó 28,3 milliárd forintos ajánlatot tett). A beruházás folyamán az M0 említett szakaszán - a meglévő 2x2 sávos autóút forgalmának folyamatos fenntartása mellett - megépül a második pálya hézagaiban vasalt, 26 cm vastagságú beton burkolattal. Ezzel az M0 útgyűrű említett szakasza 2x3 forgalmi, plusz leálló sávos autópályává bővül. A fejlesztés során átépítünk összesen 3 csomópontot és létesítünk 11 darab műtárgyat, melyek közül kettő folyami nagyhíd: a Hárosi Dunahíd, valamint a Soroksári Dunaág-híd. A környezet védelme érdekében 6,8 hektár véderdőt telepítünk és 1 300 m hosszban zajvédő falat építünk. A beruházás részeként valósul meg az M0 déli szektor és Budapest XXII. kerület közúti kapcsolatának fejlesztése is. Ebből a célból a Növény utca – 6. sz. főút kereszteződésében külön szintű csomópont kerül kialakításra, és onnan a Nagytétényi útig új, 2x1 sávos útszakasz is épül. A beruházás az Európai Unió támogatásával valósul meg, a KÖZOP (Közlekedési Operatív Program) keretében. A munkálatok tervezett befejezési határideje 2012. év III. negyedév. |








