|
2010. január 22. péntek |
|
Zsolna és Túrócszentmárton között épül meg az eddigi legdrágább szlovákiai autópálya. A mintegy 30 kilométeres szakasz összköltségét 8,5 milliárd euróban állapította meg a szlovák kormány, amely rendkívüli ülésen hagyta jóvá az évek óta húzódó, és sokat vitatott terveket. Az ár a pénzügyminisztérium számításain alapszik. Az építési és üzemeltetési költségeket az államnak 30 év alatt kell visszafizetnie az építőipari társaságnak. Ez az autópálya szakasz lesz Szlovákiában a harmadik, amely az állam és a magánszektor együttműködésével, egy PPP projekt keretében épül meg. Az autópálya építésre vállalkozó konzorciumot a német Hochtief társaság vezeti. Ez volt az egyetlen pályázó, mert ezt a szakaszt a szlovákiai autópálya hálózat legnehezebb, legigényesebb részének tartják. A 30 kilométeres szakaszon ugyanis két alagutat is ki kell fúrni, az egyik majdnem nyolc kilométer hosszú, s elkészülte után ez lesz a leghosszabb közúti alagút Szlovákiában. A sztrádaszakasznak 2015-ig kell elkészülnie. Az alagutaknak egy évvel korábban, 2014-ben kell késznek lenniük - közölte Lubomír Vázny, közlekedési miniszter. Robert Fico miniszterelnök szerint a projekt végleges finanszírozási modellje még nincs kidolgozva, s a szükséges forrásokat ez év júniusig kívánják bebiztosítani. Az autópályák építése terén ez az eddigi legnagyobb kormányzati megrendelés Szlovákiában. A 70 kilométeres Túrócszentmárton-Eperjes szakasz szintén egy PPP modell keretében épül. Ennek a finanszírozását már bebiztosították. Mindkét szakasz részét képezi az északi vonalvezetésű D1-es autópályának, amely Pozsonyt köti majd össze Kassával Trencsén, Zsolna, Túrócszentmárton és Eperjes érintésével. A harmadik PPP projekt a déli gyorsforgalmi út (R1) egyik szakaszát érinti. (mti)
|