M3-as: kartellezés volt, de a kár már nem biztos |
| 2010. április 23. péntek | |
![]() A megyei bíróságon kérdésünkre elmondták, hogy a Legfelsőbb Bíróság ítéletével jogerősen megerősítette: volt kartellezés. Heves megyében a per a kárérték megállapításáért folyik a károsult Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő és a két cég között. Ebből következően nem helytállóak azok a találgatások, miszerint felülírható lenne egy szakértői vélemény alapján a jogerős döntés. Másrészről a hivatkozott cikkekben tévedés vagy „csúsztatás” van, mert a szakértő nem vitatta, nem is vitathatta a kartellezés tényét. Ellenben arra vonatkozóan korrekt véleményt adott, hogy mekkora tényleges kár származott a törvénysértéskor. Abból a tényből tehát, hogy esetleg nem volt kára a felperesnek, még nem következik, hogy nem is kartelleztek. |








