2012. február 06., hétfő, Dorottya , Dóra

Ismét munkához láttak a Bechtel útépítői

2009. május 11. hétfő

A Bechtel amerikai cég folytatja az aszfaltozási munkálatokat az észak-erdélyi autópálya Kolozsvárhoz közeli szakaszán, miután az időjárási viszonyok ezt ismét lehetővé tették, ugyanakkor késik a jövendő sztráda nyomvonalát érintő közművek áthelyezése.

A Bechtel a sajtónak eljuttatott közleményében megerősítette, hogy folytatódnak az aszfaltozási munkálatok az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyéres és Gyalu közötti, mintegy 15 kilométeres szakaszán, a munka erőltetett menetben zajlik novemberig-decemberig, azaz a tél beálltáig.

A cég ugyanakkor nehezményezi, hogy az autópályákat és országutakat kezelő állami vállalat (CNADNR) a pálya nyomvonalát keresztező 38 közműből (víz-, villany- és gázvezetékek) mindössze 19-et helyezett át április végéig. A CNADNR illetékesei ugyanakkor úgy nyilatkoztak, hogy a Bechtelnek elegendő „tere” van a munka zavartalan folytatásához, az említett ok nem jelenthet kifogást a következő hónapokban.

Az építővállalat egyébként a hétvégéig az említett szakasz leghoszszabb völgyhídján 62 darab U alakú hatalmas vasbeton gerendát szerelt fel a szükséges 192-ből. Az Aranyos folyót és annak völgyét áthidaló építmény 960 méter hosszúságú, magassága pedig eléri a 23 métert, azaz egy 8 emeletes tömbház magasságát.

Építési munkálatai még 2007 júniusában kezdődtek, majd 2008-ban a pénzhiány miatt csak szakaszosan folytatódtak. A szakminisztériummal kötött legújabb megállapodás értelmében ez év szeptember-októberéig kell elkészülnie a völgyhídnak.

 

 

Kapcsolódó cikkek

M7 autópálya a 70-es években



Get the Flash Player to see this player.

flc