2012. február 06., hétfő, Dorottya , Dóra

Külföldre tartanak a hazai mélyépítők

2008. május 29. csütörtök

Korábban soha nem tapasztalt válságba került a hazai mélyépítő ágazat az elmúlt időszakban, elsősorban a kormányzati megbízások visszaesése miatt. Másfél évig gyakorlatilag nem volt komolyabb mértékű autópálya-építési megrendelés, mivel elfogyott az erre a célra fordítható pénz – mondta el a Világgazdaságnak Pallay Tibor, az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) alelnöke.

 

 

 

Az állami beruházások visszaesése okozta válságból a kiutat az európai uniós források felhasználása mellett a külföldi térnyerés jelentheti a magyar cégeknek. Jelenleg a legvonzóbb célpont a hazai vállalatok számára Románia, hiszen keleti szomszédunk is EU-tag, így már komoly forrásokat kap a közösségtől, ugyanakkor ott jóval rosszabb helyzetben van a közlekedési infrastruktúra, mint itthon. Nemcsak a jelentős, de a közepes méretű magyar cégek is megjelentek már Romániában, s ez a túlélést jelentheti számukra.
 

A Vegyépszer Zrt. úttörőnek számít a hazai vállalatok között a román piacon, a társaság négy éve vásárolt fel keleti szomszédunknál egy kisebb építőipari céget, jelenleg pedig két leányvállalata van, Csíkszeredán és Nagyváradon – közölte Farkas László, a társaság külföldi projektek üzletágának igazgatója.

Speciális helyzetben van a március végéig külföldi tulajdonban lévő Hídépítő Zrt., amelynek francia tulajdonosa nem támogatta, hogy a társaság külföldön próbáljon megbízásokat szerezni. Miután azonban március végén Apáthy Endre, a vállalat korábbi vezérigazgatója megszerezte a céget, a Hídépítő is igyekszik nyitni a külföldi piacok felé – mondta el a Világgazdaságnak Fehér László, a társaság jelenlegi vezérigazgatója.

 

 

 

Acélcsövek hegesztési varratainak vizsgálata



Get the Flash Player to see this player.

flc